Csak egy új nap. Hol van Salinger, Hegyezi a zabot. Már amennyire azt lehet. De ez tán csak elméleti síkon jelentene vitát. Mert ez is csak egy új nap. Mondhatnánk, hogy tele új kihívásokkal, de csak a tegnap árnyai kísértik át ezt a napot is. Ahogy az összes többit. És nem új kihívásokkal küszködünk, csak menekülünk a múlt és múltabb szellemei elöl. Mert ez is csak egy új nap. Egy kibaszott új nap. A többit ne ragozzuk.
Vagy inkább mégis. Minden napnak ugyanaz a félelem, minden életnek ugyanaz a félelme. Mindannyiunknak ugyanaz lenne a félelem? Elméleti síkon, talán igen. Ez a félelem hajt minket egyik napból a másikba. És a remény, hátha holnap nem félünk, hátha nem lesz mitől félnünk. És mikor felkelünk és tudatunk kitárja mocskos ablakát, rádöbbenünk, hogy a napsugarak mögött bizony ott vannak régi, jól bevált kísérteteink. Nem szabadunk tőlük, se ma, se holnap, talán soha. Akkor miért ne próbálnánk velük együtt élni. Miért nem ülünk le velük egyszer és kérdezzük meg tőlünk, melyik a kedvenc fánkjuk, melyik csapatnak szurkolnak, mi a kedvenc színük? Mint egy rossz házasság a terápia fénykorában. Az új kezdet, a kapcsolat új dimenziója. Ismerjük meg egymást gyerekek. Nem lakva ismerszik az ember. Illetve az ember talán igen, de a félelmeink? Velük mélyebb a kapcsolatunk, mint bárki mással, így ne próbálkozzunk a felszínes egymás mellett élés trükkjével. Igenis, tessék csak mindenkinek alaposan megismerni a félelmeit. Ne habisztiból féljünk. Legyen már rá alapos okunk a megszokáson kívül. Minden rendes félelem megérdemli a biztos, szilárd alapot a félelemhez. És biza mondom néktek mi lehetne a legjobb alap, ha nem a tudás. Na kérem! Ez már haladás! Szóval túl vagyunk a randi elején. Most jön a döbbenet, a felismerés, az aha élmény. Hogy nem akármitől félünk. Igenis ott van ő és igenis ildomos, mit ildomos, érdemes sőt kötelező félni tőle. Miért, mi mást tehetnénk. Szálljunk szembe vele! Igen, győzzük le..etc! Hehe! Nem. Az igazság és a lojalitás azt diktálja, hogy maradjon minden csak a saját medrében és féljünk csak tovább rendületlenül Igenis mindenki legyen csak hűséges a saját félelmeihez. Nem mint használt rongyot eldobjuk, amikor már ki vagy túl nőttünk rajta. Aztán meg belevágunk egy új kalandba, egy új félelembe, ami kicsit újabb kiadás, borzongatóbb, meg minden. És akkor szegény régi rettegésünk meg mehet a sufniba. Nem kérem, nem ez a világ rendje. Hová is lennénk. Találjuk ki a lehasznált, senkinek sem kellő félelmek klubját? A rettegésotthont? Terápiát elárvult és elhagyott árnyaknak?
Nem, rendnek kell lenni. Mindenki vésse az eszébe, hogy akárhogy is fáj, maradjunk csak a megszokott félelmeknél. Had járja át minden reggel zsigereinket. És gondoljunk rájuk azzal a gyengéd szeretettel, ahogy szerető, holtig tartó párjára gondol az ember. Mert nála hűségesebb kísérőt nem fogunk kapni ettől az élettől.
Csak egy újabb napot. Egy újabb kibaszott napot.
