Sajt

Meg elek!

Csak angol klaviatura all rendelkezesemre jelen pillanatban.

Mintha szamitana.

De koszonom erdeklodesed, meg elek!

Ma elitista dögnek érzem magam, mert vettem paprikát és paradicsomot!

Hát nekem sem kell sok! Vagy fordítva? Túl sok? Azt hiszem ez pont az a helyzet, amikor mindkettő igaz lehet, és még sincs semmi értelme az egésznek! Hát hogy merem én magam két zöldségen, ha nem is szám szerint, de akár szám szerint is, vagy akár két zöldség fajtán megítélni magam? ! Hallatlan! Na mindegy. Mentségemre legyen szólva, hogy nem sok ízük volt. Bár ezt, ha őszinte leszek tudtam előre. Vagy legalább is sejtettem. Mégis megvettem. Lehet, hogy pont ezért vagyok elitista dög?

Na most akkor azért, mert megvettem, hogy felvágjak önmagam és a többi sorban álló előtt? Vagy, azért, mert tudtam, hogy szar, de mégis megvettem, hogy felvágjak önmagam és a többi sorban álló előtt? Vagy a kulináris élvezetek miatt? Ezt magam sem hihetem le, hiszen már bevallottam, hogy várhatóan semmi ízük nem lesz! Vagy a próbálkozás éri? A remény hal meg utoljára?

Vagy azért vettem, hogy egészségesen éljek? Hülyeség, hiszen még én is tudom, hogy ha ilyenkor eszek primőr vagy milyen zőccséget, akkor azt olyan, mintha egy marék műtrágyát nyámmognék.

Vagy csak egyszerűen megkívántam. Igen, ez szimpatikus és hihető még számomra is. Így már érthető a csalódásom. Miszerint a sima párizsis kenyér jobb mutatvány! Tanultam a példából. Legalább is a következő alkalomig biztos. Éljen a savanyúság. Annak tutira van íze és ugyanolyan jó a szendvicshez! Ámen!

Mér csak egy kérdésem van. A párizsi és az elitista nem zárja ki egymást?

Hé emberek! Elgondolkodott azon már valaki, hogy minek írogatunk? Bocsánat, hogy miért is írogatunk? Felállítottam egy-két - vagy három is van tán  - lehetőséget és akkor most számba is veszem őket. Mármint, hogy tételesen vagy mifene sorolgatnám és különböző, rövid, ám annál hülyébb kommentárokkal látnám el őket. Szóval. Kezdjük a legszimpatikusabbal.

Önzetlenség (felebaráti izé): Hát hogy kérem alásan valaki azért ír, hogy önzetlen módon megossza másokkal építő gondolatait, ezáltal is segítve és támogatva világunk rettentő körforgását és annak stabilitását. Esetleg élményeit, az élmény vagy az okulás kedvéért? Tisztán a mi javunkat szolgálva. Hihető, mi? Pont az ember? Akkor haladjunk is tovább.

Magamutogatás: Igen, tudom csúnya dolog ilyennel vádolni, toll és/vagy klaviatúraforgatóinkat. Tényleg billentyűzetlóbálás? Próbálta már valaki? Sikerélmény? Na mindegy, térjünk vissza a meséhez. Szóval létezhet-e, persze tisztán elmélet síkon, hogy valaki azért ragad pennát, hogy kielégítse azt a vágyát, hogy sorain keresztül személyiségét, annak mindenféle érzelmi és tárgyi és kulturális magaslatait csillogtassa más, halandóknak! Pallérozott elménkkel és csiszolt stilisztikánkkal elhalmozni a világot. Neeeemmmm!  Ilyen nincs. Ezt le is szögezhetjük.

Szimpla hülyeség: Hát igen, ez már elgondolkodtató. Mert hát azért abban lehet valami, hogy némely fajtársaink mindenféle előzetes vagy utólagos netalán közbenső gondolkodás nélkül nekiállnak pötyögtetni, vésni, róni, ilyenek. Cél és értelem, na meg felelősségvállalás nélkül. Gondoljunk csak bele, hány igen fontos vagy annak látszatát keltő ember csinált már ilyet dicső és nem annyira dicső történelmünk során. Aztán persze reakcióként a bambulás és a nyálcsorgatás mellett felkerült a palettára az „Ezt én írtam?” és az ’Á, nem is én voltam!” -on keresztül a „Csak viccelte.” és az „Aljas rágalom, ezt kikérem magamnak!” kezdetű és nagy sikerű slágerek.  Mert hát ugye a hülyeség hatalma nem lebecsülendő!

És az utolsó, ami nem is tudom, hogy önálló kategória vagy valamelyik előbbi alkategóriája legyen. Fő cenzorom sem tudja!  Ha valaki saját maga szórakoztatásra ír, ami, hogy idézzek: „más szemének nincs szánva.” Na ez most hová menjen? Magamutogatás kizárva. Szellemi sziporkák a köz javára? Leves! Hülyeség, Akár, de nem bánt senkit. És a nagy kérdés, hogy számít-e valamit? Mert nem is lehet teljesen értelmetlen, hiszen, ha jól ügyködünk, egy valakit biztosan boldoggá tehetjük. Önmagunkat! És az már valami. Még akkor is, ha ki más tudnánk alkalom adtán egyszerűbben boldoggá tenni, mint önmagunk! Na!!!! Helló! Nem a kézimunkáéról beszélek! Hand made, mi? Ez megy!

Mi maradt ki? Ha van valakinek ötlete, tegye félre karácsonyig, akassza a karifára vagy valahogy suttogja el már el nekem. Na mindegy!

Egyre kisebbek vagyunk. Ma megint meghaltunk egy kicsit. Észre sem vettük, és ma megint meghaltunk egy kicsit. Ma megint eltávozott egy igaz szív közülünk. A nevét sem tudjuk, de itt hagyott minket. Nem egyedül, társak kísérik hosszú útján. A halálra ítéltek nyugtatnak minket. Semmi baj.

Minden nap meghalunk egy kicsit és észre sem vesszük. Minden nap egyre kisebbé és kisebbé zsugorodunk, aszalódunk, és észre sem vesszük. Reggel a tükörbe nézünk és minden nap ugyanolyan szépnek látjuk önmagunkat. Pedig minden nap meghalunk egy kicsit, bőrünk kérgesedik, fonnyad, egyre jobban arccsontunkhoz tapad. Mert minden nap meghalunk egy kicsit. Hát haldokoljunk egy kicsikét.

Ma megint kevesebben lettünk. Ismét meghalt egy ember. Ismét meghalt az ember. Ismét meghaltunk egy kicsit. Nem ismerjük, a nevét sem tudjuk, csak meghalt. Bátran, gyáván, nem tudjuk, csak meghalt. Ezt sem tudjuk. Mert nem látunk, mert nem nézünk. Ha néznénk, talán látnánk. És ha látnánk, talán tudnánk. Tudnánk hogy meghalt. Ha máshonnan nem, önarcképünk változásán. Hogy megint aszalódunk. Bőrünk egyre inkább pergamenné válik. Arcunk fakul, sárgul, mint a vitorla a tengeri szeles napokon. De nem látunk, csak hiszünk. Hisszük, hogy halhatatlanok vagyunk. Hogy emberek vagyunk. Indivídumok a világ folyásától függetlenül. Felelősség nélkül.

Ma megint meghaltunk egy kicsit. Ma megint megöltek egy embert. Nem egyedül kúszik a sötét folyosón. Társai vannak. Mind, akit ma megöltek. Mert ma megint öltek. Ma megint öltünk. Valóra váltottuk az idő és tér korlátok szétzúzásának réges régi álmát. Bármikor térben és időben ölhetünk. És megtesszük. Mert megtehetjük? Vagy mert nem teszünk ellene semmit? Vagy mert nem teszünk ellene semmit. Mert nem teszünk ellene semmit!

Ma megint meghaltunk egy kicsit. Mert minden nap meghalunk egy kicsit. Mert ma megint megöltek egy embert. Mert ma megint megölték az embert.

Ők és nem mi. Ők egyedül, nélkülünk. Nem is tudtunk róla, nem is akartuk. Mert ha tudtuk volna… Akkor minden másképp lenne. Akkor mindenmásképp hangzana. Akkor úgy hangzana, hogy ma megint öltünk. És akkor nem biztos, hogy tükörbe néznénk. Nem láthatnánk önmagunk, nem csodálhatnánk arcunk képzelt szépségét. Ma semmiképp sem. Talán holnap. Mert ma bűnösök vagyunk. Mert ma gyilkosok vagyunk. A leggyilkosabbak, a leggyilkosabb fajtából. Mert nekünk nem kellett sem pisztoly, sem puska, sem kés, sem acél. Mert a gondolatainkkal öltünk, annak minden erejével és sebességével, téren és időn át. Nem kellett kimozdulni a karosszékből, nem kellett a távirányító sem. Nem kellett babrálnunk sem fémmel sem fával. Nem kellett összevéreznünk magunk, mégis mi vagyunk a legvéresebbek.

És ma megint meghaltunk egy kicsit. Mert minden nap meghalunk egy kicsit.

Ma megint meghaltunk egy kicsit. És holnap újra meghalunk egy kicsit. És egy nap, tán észre sem vesszük, és végképp meghalunk. Elvész szépségünk, mely sosem volt. Csukott szemmel, elégedetten, de meghalunk. Azzal a tudattal, hogy mi halhatatlanok vagyunk. Hogy emberek vagyunk. Pedig tán sosem voltunk.

Azzá válhattunk volna, de rút bohózatszereplők vagyunk és a finálénak ehhez méltónak kell lennie. Mert egyszer mindannyian meghalunk. És nem kicsit!

Szentül megfogadtam, hogy nem foglalkozok politikával. Nem fűzök kommentárt semmihez, nem kezdek bele kétes okfejtésbe és kényes következtetések levonásába. Sör nélkül semmiképp sem.

Mert hát ugye mindennek megvan a maga helye, ideje és formája. Mert csak a komolytalan emberek osztják meg gondolataikat eme szinte kötelező protokolláris, szinte már ceremoniális körítés nélkül!

És még valami! Lehet, hogy főzőcskéznem sem kéne sör nélkül? Legalább is a vége felé? Főleg a tálalásnál! De hát hol van itt az összefüggés?

Csak egy új nap. Hol van Salinger, Hegyezi a zabot. Már amennyire azt lehet. De ez tán csak elméleti síkon jelentene vitát. Mert ez is csak egy új nap. Mondhatnánk, hogy tele új kihívásokkal, de csak a tegnap árnyai kísértik át ezt a napot is. Ahogy az összes többit. És nem új kihívásokkal küszködünk, csak menekülünk a múlt és múltabb szellemei elöl. Mert ez is csak egy új nap. Egy kibaszott új nap. A többit ne ragozzuk.

Vagy inkább mégis. Minden napnak ugyanaz a félelem, minden életnek ugyanaz a félelme. Mindannyiunknak ugyanaz lenne a félelem?  Elméleti síkon, talán igen. Ez a félelem hajt minket egyik napból a másikba. És a remény, hátha holnap nem félünk, hátha nem lesz mitől félnünk. És mikor felkelünk és tudatunk kitárja mocskos ablakát, rádöbbenünk, hogy a napsugarak mögött bizony ott vannak régi, jól bevált kísérteteink. Nem szabadunk tőlük, se ma, se holnap, talán soha. Akkor miért ne próbálnánk velük együtt élni. Miért nem ülünk le velük egyszer és kérdezzük meg tőlünk, melyik a kedvenc fánkjuk, melyik csapatnak szurkolnak, mi a kedvenc színük?  Mint egy rossz házasság a terápia fénykorában. Az új kezdet, a kapcsolat új dimenziója. Ismerjük meg egymást gyerekek. Nem lakva ismerszik az ember. Illetve az ember talán igen, de a félelmeink? Velük mélyebb a kapcsolatunk, mint bárki mással, így ne próbálkozzunk a felszínes egymás mellett élés trükkjével. Igenis, tessék csak mindenkinek alaposan megismerni a félelmeit. Ne habisztiból féljünk. Legyen már rá alapos okunk a megszokáson kívül. Minden rendes félelem megérdemli a biztos, szilárd alapot a félelemhez. És biza mondom néktek mi lehetne a legjobb alap, ha nem a tudás. Na kérem! Ez már haladás! Szóval túl vagyunk a randi elején. Most jön a döbbenet, a felismerés, az aha élmény. Hogy nem akármitől félünk. Igenis ott van ő és igenis ildomos, mit ildomos, érdemes sőt kötelező félni tőle. Miért, mi mást tehetnénk. Szálljunk szembe vele! Igen, győzzük le..etc! Hehe! Nem. Az igazság és a lojalitás azt diktálja, hogy maradjon minden csak a saját medrében és féljünk csak tovább rendületlenül Igenis mindenki legyen csak hűséges a saját félelmeihez. Nem mint használt rongyot eldobjuk, amikor már ki vagy túl nőttünk rajta. Aztán meg belevágunk egy új kalandba, egy új félelembe, ami kicsit újabb kiadás, borzongatóbb, meg minden. És akkor szegény régi rettegésünk meg mehet a sufniba. Nem kérem, nem ez a világ rendje. Hová is lennénk. Találjuk ki a lehasznált, senkinek sem kellő félelmek klubját? A rettegésotthont? Terápiát elárvult és elhagyott árnyaknak?

Nem, rendnek kell lenni. Mindenki vésse az eszébe, hogy akárhogy is fáj, maradjunk csak a megszokott félelmeknél. Had járja át minden reggel zsigereinket. És gondoljunk rájuk azzal a gyengéd szeretettel, ahogy szerető, holtig tartó párjára gondol az ember. Mert nála hűségesebb kísérőt nem fogunk kapni ettől az élettől.

Csak egy újabb napot. Egy újabb kibaszott napot.

Szürreális világ! Remélem nem a pokol kapuja, csak sokat ittam a klaviatúra előtt és minden betűm a képzelet igen gonosz és ámbár nem is annyira kicsinyes tréfája! Vajon tudjuk, amikor pokolra kerülünk, hogy megérkeztünk vagy azt hisszük, hogy valami szerencsétlen keveredés miatt az Élet megint orális szexre kényszerít? Vajon valóság a valóság? Vagy csak elménk unatkozik és kezd önálló sakkjátszmába? Nem tudom. De kit érdekel, amikor akármerre nézek, sehol nem szeretnek ezen a környéken. Válogatok a léleknyugtató gondolatok között, mint hülye gyerek a buszjegyek között. Tudatom éber része pedig egy kellemes dalt fütyül egy rég elfeledett világomból és röhög a nem is létező markába! Az én markomba. Az én tudatom! Mi ez, ha nem árulás?! Hahó, emberek valaki segítsen már!  Maga mit néz ott, nem látja, hogy a testem árulók fészke? Hé, hová fut, mit kiabál? Nincs itt már így is elég hangzavar? Hát hogy ébredjen rá az ember fia így önmagában rejlő tökéletességére? Most nézze meg, mit csinál! Ember, maga normális? Na végre! Megtalálta, amit keresett? Mi van töltött zokni, elfogyott a szufla? Kész elmebaj! Rohangál, most meg fekszik és csak néz! Biztos valami holdkóros csillagász! Erre van eszük! De sebaj! Kedves gondolataim, hol is tartottunk? Óh, hét persze! A valóságnál! Jut eszembe! Tényleg futkosott az a figura ebben az ákombákom világban, vagy csak a whisky-s üveg tükröződése és az emelkedő véralkoholszintem bábozik? Erre még vissza kell térnünk, de ebben a kuplerájban a saját lelkiismeretének szavát sem érti az ember! Annak is mindig ilyenkor kell beszélnie! Írni bezzeg nem tud! Mi ez a kavarodás már megint! Döntsük már el kérem, hogy most a kinti srácok zajonganak, vagy mindenki dzsemborizik a saját fejében a saját képzelgéseivel! Annyit bízvást állíthatok, nálam telt ház van kérem, tessék a más dolgainak a más fejében maradni! Ne közösködjünk kérem, nem nyilvános fürdő ez! Ne tévesszen meg senkit a belső vízszint! Úgy, úgy! Rendnek kell lennie! Tessék erről beszéltem! Maga! Igen, maga ott! Nem meg mondtam! Minek kellett erőlködnie! Én szóltam! Látja? Annak az embernek a fejében is teltház volt! Most miért kellett ez? Tudja, mennyi idő alatt fogja összegyűjteni az a pasmag ott a koponyába valót? Most meg pörög! Nem a parketten vagy? Mi van, ennyi volt? Na végre! Igen, igen tessék csak lehajolni  szegényhez és segíteni visszapakolni azt a sok okosságot! Nem, most mit henyél? Nem aludni kell! Jöjjön már valami hozzáértő és tegyenek rendet! Halló! Gondolathogyishívják! Vagy valaki! Ne zajongjunk kérem, nem akkora itt a nézeteltérés! Nem is vagyunk úgy öltözve! Mi? Én? Maga szerint ez alkalomhoz illő dresszing? Magának sem volt gyerekszobája mi? Ez a pasi azt hiszi, hogy valami etikett szerint kéne öltözködni! Pont itt számítana? A pokol tornácán? Kész, én feladom! Micsoda pocsék ceremóniamester van itt kérem! Épp hogy dűlőre jutnék magammal, mert azzal a másaikkal ott szembe nem megy…Igen magáról van szó, ne hadonásszon kérem, nem esernyő az! Most meg dobál!...szóval amikor is az ünnepi tűzijáték elindul és szerintem idő előtt! És pocsék! Se virágok, se értelmes zene! Csak a kortárs. Ez bezzeg megy az adófizetők pénzén, mi? Giccses parádézás! Felháborító! Nem elég, hogy pocsék a party, még a vendégeknek sincs ízlésük! Most nézzék meg! Miért kell ezt? Ugrálni egy ilyen harmadosztályú tűzijátékért! Ez igen, meg szaltózik is! Te se láttál még rendes pukkanós bulit, mi? Szét ne essél már? Szelídebben nem lehet tetszést nyilvánítani? Felháborító! Azt már most tudom, hogy a következő meghívást ide nem fogadom el! Nem mintha sznob lennék, de ez azért meg kell, hogy értse mindenki, abszurdum! Szar a hely, a zene, a társaság, mindenki kapkod, nincs egy perc nyugtom sem! Hát hogy gondolkodjak így akármiről is? Pláne olyan kardinális dologról, mint a valóság és a képzelet játéka között éles vagy árnyalt különbség! Azt hiszem néznem kéne valami csendes zugot és átértékelni az életem! Vagy legalább is egy kis részét! Nem, nem a gyerekkori bolti csoki lopásra gondoltam! Jó hogy nem már azt mondja, maga nem csinált ilyet mi! Nem rá kéne jönnöm, hogy hol hibáztam! De tényleg, mit is keresek? Ki hívott meg? Nem biztos nem az a mogorva ember ott a falnál! Azt nem is ismerem! Remélem nem valami reklámfogásnak dőltem be! Biztos most jön majd valami előadás egy kihagyhatatlan ajánlatról! Na erre már nem vagyok kíváncsi! Ajándék locsoló kanna meg ilyenek! Bagatel! Még a sörük is vacak, hiába van rajta az a fényes díszítés az üveg nyakán! Na mindegy ilyen hülyének is születni kell! Hohó! Ott a hátsó kijárat, ideje itt hagyni ezt a vacak társaságot! Most nem figyel senki, így sértődés nélkül távozhatok csendben és feltűnésmentesen! Csak az a sok fény! Nehogy feltűnjön valakinek emiatt, mert nem szeretném a házigazdákat megsérteni! Azért annyi jóérzés szorult belém! Na most tényleg mindenki el van foglalva, tessék ám nagy átéléssel élni azt a társadalmi életet, én meg már itt sem vagyok! Úgy, úgy, szépen, mintha csak a kertet akarnám megnézni! Mindjárt elérem, na még egy kicsit! Ez az, jó vagyok, na, na, na…Ezt nem hiszem el, ki jött nekem? Na, már megint? Ne kellemetlenkedjünk, kérem! Hé kapcsolja már fel valaki a villanyt, semmit nem látok! És különben is, mi ez a hirtelen csönd? Hahó, hová tűnt mindenki? Fránya sötétség! Végül is nem is rossz, csak legalább egy cigi lenne nálam! Valahogy most már semmi nem sietős! Micsoda nyugalom! Sehol az a sok ripacs, sehol a cirkusz! Mondhatnánk sebaj! Legalább most van időm elmélkedni! Kedves tudatom, csak Te és Én! Hol is tartottunk? Áh, igen a valóságnál! Szóval kifejtenéd?

Nem mintha számítana. Éljen a negatív reklám. Vagy a semmit mondó címek és cimkék!Legalább a kutya sem fogja olvasni, amit ide leírok. Mert kit érdekel egy sajt? Vagy a sajt?

És ez így van rendjén! :)

Es különben is hol van Vanek Úr?